Mexikói Nagydíj – Hamilton negyedszer világbajnok, Verstappen nyert

Pályafutása negyedik világbajnoki címét nyerte meg Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjon, amelyen Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője győzött.

A 20 éves Verstappennek ez volt az idei második, s pályafutása harmadik futamgyőzelme, Hamiltonnak pedig egy kilencedik hely is elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje a 2017-es világbajnokságot, ezzel pedig minden idők legsikeresebb brit F1-es pilótája lett.
Verstappen mögött Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, a szintén finn Kimi Räikkönen, a Ferrari versenyzője pedig a harmadik.
Hamilton legnagyobb riválisa, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel (Ferrari) negyedikként ért célba.
A rajtnál Verstappen agresszívan támadni kezdte a pole pozícióból rajtoló Vettelt, majd az első kanyarban Hamilton és Bottas is “beszállt” a küzdelembe. A hosszú célegyenes után következő kanyargósabb részen mindhárom autó többször is egymáshoz ért, Vettel Ferrariján megsérült az orrkúp, Hamilton pedig jobb hátsó defektet kapott. Az első kör végén mindketten a boxba hajtottak, így Vettel a 19., Hamilton pedig az utolsó, 20. helyen tért vissza a pályára. Az élen Verstappen haladt, a második pozícióban Bottas, a harmadikban pedig Esteban Ocon (Force India) száguldott.
A 20. körben Vettel már a 13. helyig jött előre, míg Hamilton be volt szorulva a 19. pozícióban, s nem is tudott feljebb lépni. A brit a csapatrádión arra panaszkodott, hogy nem tud közelebb kerülni az előtte haladó riválisához.
A 33. körben Pierre Gasly (Toro Rosso) műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt, de az autóját veszélyes helyen állította meg, ezért a versenybíróság elrendelte a virtuális biztonsági autót, így minden pilótának tartania kellett a tempót, előzni pedig tilos volt. Ez alatt az idő alatt szinte a teljes mezőny kiállt kerékcserére a boxba, így tett Vettel és Hamilton is.
A 35. körben Verstappen, Bottas, Räikkönen volt a dobogósok sorrendje, Vettel a nyolcadik, Hamilton a 16. pozícióban száguldott. Húsz körrel a leintés előtt Vettel a hatodik, Hamilton pedig a 12. helyen haladt, az élen változatlanul Verstappen, Bottas, Räikkönen volt a sorrend.
A hajrá, vagyis az utolsó 10 kör kezdetén Vettel már negyedik volt, de közben Hamilton is előrébb tudott jönni, már a 10., egy pontot érő pozícióban autózott, ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy két versennyel az idén vége előtt bebiztosítja vb-címét.
A szezon két hét múlva, Brazíliában folytatódik.

 

admin Rovatok:: , , , , Olvassa 13997 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás