Várhatóan még 30-40 ezer autós vált kötelező biztosítást péntekig szakértők szerint

A péntek éjféli határidőig öt nap van hátra, a korábbi tapasztalatok alapján ezalatt még 30-40 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) felmondása várható a Netrisk.hu biztosítási portál szerint. A Biztosítás.HU online biztosításközvetítő szerint az átlagosan 26 százalékkal emelkedő díjak miatt akár 160 ezren is lecserélhetik kötelező biztosításukat.

Az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz. Emiatt pénteken már az összehasonlító portálok is csak korlátozásokkal fogadnak be ilyen megbízásokat – hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu.
Annak az autósnak, akinek a jogszabályi feltételeknek megfelelő felmondása nem érkezik be a törvényi határidőn belül a biztosítóhoz, az alapesetben a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz, ezért célszerű a felmondásról időben és formailag megfelelő módon gondoskodni – derül ki a tájékoztatásból.
A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség. Az új szerződés első díjrészletét legkésőbb március 1-jéig kell rendezni, ellenkező esetben azt a biztosítóknak a törvény szerint törölniük kell.
A Netrisk.hu a nála eddig leadott több mint 30 ezer megrendelés összegzése alapján közölte: továbbra is három biztosító, a K&H, az Allianz és az Union köti az év végi évfordulós szerződések csaknem kétharmadát, ez a sorrend a kampány végéig érdemben már nem változik. Az eddig megrendelt szerződések baleseti adóval növelt átlagos díja 21 800 forint körül alakult. Azok az ügyfelek, akik váltottak, átlagosan 6000 forint körüli összeget takarítottak meg.
A Biztosítás.HU szerint az átlagosan 26 százalékkal emelkedő díjak 5-8 ezer forintos átlagos többletköltséget okozhatnak jövőre az autósoknak, akik közül ennek hatására idén többen hagyják el biztosítójukat, mint tavaly. Az online biztosításközvetítő összesített adatai alapján a mintegy 910 ezer érintett személygépjármű-tulajdonos közül idén körülbelül 160 ezren váltanak, ami 15 százalékos növekedés az előző évhez képest. A Biztosítás.HU szerint az autósok 18 százaléka szerződik új biztosítóhoz.
Az autósok növekvő számú elvándorlását a biztosítók között öt év után idén újra beindult verseny okozza – jelezte a biztosításközvetítő, hozzátéve, hogy az emelések ellenére minden ötödik autós talált magának kedvezőbb díjat, és a 10 ezer forintos spórolás sem volt ritka.
A Biztosítás.HU szintén figyelmeztet arra, hogy könnyen kicsúszhat a határidőből, aki az utolsó pillanatra hagyja az ügyintézést.

 

admin Rovatok:: , Olvassa 14239 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás