Útdíj – Megjelent az e-útdíj törvény végrehajtási rendelete

A díjszámítás elveit, az útdíjszolgáltató és a fizetős utat használó közti szerződést, illetve az e-útdíj rendszer meghibásodásakor elvégzendő teendőket is tartalmazza a e-útdíj törvény végrehajtási rendelete, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Az e-útdíjrendszer csúcsán a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) áll, vele szerződik az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt., mint útdíjszedő, útdíjellenőrzés-támogató, valamint egyetemes útdíjszolgáltató. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az ÁAK köteles minden fizetésre kötelezett részére – bevont partnerekkel – biztosítani az út használatát.
Az útdíjszedő a számlán jelzi a nettó összeget, valamint az áfát.
Az útdíj – amint azt az e-útdíj törvény is kimondta, és most a rendelet is megismétli – infrastruktúra- és külső költség-díjból áll. Az előbbi célja a fenntartás és fejlesztés, míg az utóbbié a hang- és légszennyezés kompenzálása. A rendelet szerint ezeket számvitelileg szét kell választani. A rendelet melléklete ad útmutatást, a kétféle díj meghatározására.
Amennyiben az útdíjszedő feladata ellehetetlenül, köteles erről a honlapján és az országos média útján azonnal tájékoztatást adni. Az üzemszünettel érintett útszakasz használatáért nem bírságolható az, aki az üzemszünet miatt nem tudja teljesíteni útdíjfizetési kötelezettségét.
A rendelet részletezi azt, hogy ki lehet útdíjszolgáltató, például rendelkezik jó hírnévvel, nem áll csőd- és felszámolási eljárás alatt.
A rendszerben megjelenik a viszonteladó is. Ő értékesíti a fedélzeti eszközt, feltölti az előre fizetők útdíj-egyenlegét, illetve viszonylati jegyet értékesít. Ez utóbbit annak kell megvásárolnia – mielőtt a fizetős útra ér – akinek nincs fedélzeti eszköz a kocsijában. A jegy elektronikus eszköz, csak kérelemre kap róla a vásárló papír-másolatot.
A bevallási közreműködő azt figyeli, és közli az útdíj szolgáltatóval, hogy ki milyen távolságot tett meg a fizetős úton.
Az útdíjszolgáltató és az úthasználó szerződést kötnek, szerződés a viszonylati jegy megvásárlása is. Az útdíjat utólag megfizetővel – aki fedélzeti eszközzel méri a saját használatát – csak írásban lehet szerződést kötni. Az utólag fizető részletes számlát kap, amelyben például külön-külön szerepel az infrastruktúra- és a külső költség díj.
A felügyeleti szerv felügyeli az útdíjszedőket és az útdíjszolgáltatókat, illetve nyilvántartásba veszi azokat. Az egyeztető szerv a felügyeleti szerv mellett működő független testület. Lesz még egy harmadik intézmény is az illetékes miniszter felkérésére, a díjpolitikai célok megvalósulásának ellenőrzésére: Társadalmi Egyeztető Szervezet alakul.

admin Rovatok:: , , , Olvassa 5894 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2014. december
H K S C P S V
« nov    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031