NGM: Magyarország megvédi az ekáert

A kormány mindent elkövet, hogy megvédje az Európai Számvevőszék által is elismert hazai elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszert (ekáer), amely a leghatékonyabb eszköz a fiktív és adózatlan áruk kereskedelmével szemben – reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Európai Bizottság szerdai döntésére.

A magyar ekáer rendszerben a vállalkozásoknak áfafizetési célból részletes jelentést kell tenniük a magyar adóhatóságok részére bizonyos közúti fuvarozási tevékenységeikről. Ez a követelmény a bizottság szerint sérti az áfára vonatkozó uniós irányelvet, mert elsősorban a határokon átnyúló uniós tranzakciókat érintően, a határátlépéshez kapcsolódó adminisztratív formaságokat vezet be. A bizottság levelében felszólította Magyarországot, hogy nemzeti áfaelőírásait hangolja össze az uniós szabályokkal. Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem hoz megfelelő intézkedéseket, a bizottság indokolással ellátott véleményt küldhet az ügyben a magyar hatóságoknak.
Az NGM közleményében kifejti: egy hete az Európai Bizottság még az adóelkerülés csökkentésében játszott szerepe miatt emelte ki a magyar ekáert, szerdán viszont kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen éppen az online közúti ellenőrzés rendszere miatt. A szaktárca szerint Brüsszel döntése érthetetlen, és súlyosan veszélyezteti a gazdaság fehérítéséért tett példaértékű magyar intézkedéseket.
A tagállami költségvetések az Európai Bizottság egy hete publikált áfa-adórés tanulmánya szerint 2015-ben 152 milliárd euró (több mint 47 billió forint) forgalmi adótól estek el. Az ekáer eredményesen szűrte ki az áfacsalásokat, két év alatt az online pénztárgéppel együtt 420 milliárd forintot hozott a kincstárnak. Az online közúti ellenőrzési rendszer kizárta az illegális szféra szereplőit a piacról, a tisztességes cégek így jóval több megrendelést kapnak. Alig néhány hónappal az éles üzem beindulása után – 2015 májusában – a zöldségtermesztők felvásárlási ára 15-20 százalékkal nőtt – írja a szaktárca.
Az ekáer hatékonyságát nemcsak a költségvetés bevételi adatsora és a vállalkozások pozitív visszajelzése igazolja, hanem a fokozott nemzetközi érdeklődés is. Az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott rendszert az elmúlt több mint két évben az Európai Unió majd minden tagállama tanulmányozta, és két ország már át is vette a szabályozást. A magyar ekáer alapján kidolgozott lengyel SENT rendszer már 2017. május 1-jén hatályba lépett, és 2018-ban a szlovák adóhivatal is alkalmazza majd az online közúti ellenőrzés új rendszerét – teszik hozzá.
A szaktárca szerint Brüsszel szerdai döntése azért is meglepő, mert az áfarés arányának javulásában játszott szerepe miatt a bizottság egy hete még éppen az ekáer rendszer bevezetését emelte ki. A jelentős javulás az áfa-kiesés arányszámában is lecsapódott: 2015-ben, az ekáer bevezetésének évében 3 százalékponttal csökkent az áfarés, ami az uniós országok között is kiemelkedő teljesítmény. Magyarországon feleakkora az adóelkerülés, mint a régió más országaiban, 13,7 százalék az adórés, míg a régiós átlag 25,5 százalék.
A gazdaság fehérítése mellett az adók tényleges beszedését is segíti az online rendszer. Csak idén június 30-ig több mint 5,7 milliárd forintnyi tartozást egyenlítettek ki az ekáer szűrőjén fennakadt, végrehajtható adótartozást felhalmozó vállalkozások.
“A kormány az adópolitikáján Brüsszel miatt sem fog változtatni. Magyarországon nem az adók emelését, vagy új adók kivetését szorgalmazza a kormány, hanem a meglévő adókat kívánja hatékonyabban beszedni. Azt pedig, hogy az ekáer alkalmas a csalárd vállalkozások kiszűrésére, az egyik legprudensebb brüsszeli testület, az Európai Számvevőszék is elismerte” – írja közleményében az NGM, hozzátéve: a kormány mindent megtesz azért, hogy megvédje az ekáert.
Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárásának következménye túlmutat az országhatáron is, hiszen a döntés a magyar modellt átvevő vagy hasonló rendszer bevezetésén dolgozó tagállamokat is érinti – mutat rá a szaktárca. Közleményében hangsúlyozza: az online közúti ellenőrző rendszerek fennmaradása összeurópai érdek, ugyanis ez az egyetlen olyan eszköz, amely akár el is tüntetheti az áfacsalások legnépszerűbb, egyben legnagyobb kárt okozó módszerét, az utaztatásos áfacsalásokat.
Az elektronikus rendszerrel a hivatal nyomon követheti az ország útjain haladó teherautókat, egyebek mellett az útdíjbefizetést ellenőrző kamerák és a tengely-súlymérő állomások adatainak segítségével. Az áruforgalom kétes szereplői így gyorsan kiszűrhetők, velük szemben szinte azonnali hatósági fellépésre nyílik lehetőség. Az online ellenőrző rendszerrel már akkor lefülelhető a forgalmi adócsalás, amikor az elkövetők még csak az előkészületeknél tartanak – írja a szaktárca.

 

admin Rovatok:: , , Olvassa 14239 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás