Kerékpárút épül Mezőkövesd és Bükkzsérc között

Kerékpárút épül mintegy húsz kilométer hosszúságban Mezőkövesd és Bükkzsérc között, a hozzá kapcsolódó mezőkövesdi közösségi közlekedésfejlesztéssel együtt 1,7 milliárd forintból – jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Mezőkövesden.

Az államtitkár, aki a dél-borsodi térség fideszes országgyűlési képviselője is, azt mondta: a kerékpárútnak és a mezőkövesdi beruházásnak köszönhetően olyan fejlesztés indulhat el pályázati támogatásból, amely a települések turisztikai értékeire, adottságaira alapoz.
Ilyenre Dél-Borsodban még nem volt példa, annak ellenére, hogy számos, jelentős fejlesztés valósult már meg a térségben – tette hozzá.
A 20 kilométer hosszú kerékpárút növeli a térség idegenforgalmi értékeit, az Eger és Miskolc között megépülő 43 kilométer hosszú kerékpárúttal egy 60 kilométeres kerékpárút jön létre – hangoztatta Tállai András.
A projekt keretében a vasútállomás közelébe kerül a mezőkövesdi buszpályaudvar, itt fedett forgalmi központot alakítanak ki, a városi rendelőintézet előtt pedig körforgalmi csomópont készül – mondta Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere.
A kivitelezés befejezése 2020-ra várható – tette hozzá.
Révész Máriusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa ezen a héten jelentette be, hogy újabb kerékpárutak építéséről döntött a kormány, a külterületi mintegy 1100 kilométernyi magyarországi kerékpárút-hálózat üzemeltetését pedig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. látja el a jövőben.
Hozzátette: a kerékpárutak építésére 3,6 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, a kormánydöntés szerint a már engedéllyel rendelkező kerékpárutak kivitelezése elindulhat.

 

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2018. január
h k s c p s v
« dec    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031