Kábítószer-termesztők ellen emeltek vádat Borsodban

Kábítószer-termesztő vietnámi és magyar állampolgárok ellen emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség – közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel. Az öt férfi Ormosbánya külterületén, egy pincerendszerben termesztett indiai kendert.

A vádirat szerint a két vietnámi férfi egyike – aki 2000 óta Magyarországon él és már volt büntetve kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt – határozta el, hogy nagyüzemi méretekben fog indiai kendert termeszteni. Fiatalabb társa – aki életvitelszerűen Csehországban él – szerezte be az ehhez szükséges növényi töveket.
Ormosbányán a magyar vádlottak egyike, egy 62 éves férfi szerezte meg a külterületi ingatlant, amely alatt mintegy 1500 négyzetméternyi pince húzódott. Két magyar társával, a vietnámiak útmutatása alapján, alakították át a pincét a termesztéshez, a pénzt a külföldiek adták.
A termesztés 2016 novemberében kezdődött meg, az ültetvény napi gondozását a fiatalabb vietnámi végezte. Az egyik magyar férfi a vietnámiaktól látott technológia segítségével saját háza pincéjében is kialakított egy kisebb ültetvényt.
Amikor a rendőrség rajtuk ütött, a helyszínen csaknem ezer tő lábon álló kendert találtak, míg a korábban leszüretelt növényeket a padlón felhalmozva vagy már zsákokba csomagolva találták. A lefoglalt növények hatóanyaga kábítószernek minősül és meghaladja a különösen jelentős mennyiséget, a tiszta hatóanyag tartalom csaknem egy kilogramm.
Az ügyészség valamennyi vádlottra fegyházbüntetés kiszabását, a magyar vádlottak esetében közügyektől eltiltást, a vietnámiak tekintetében kiutasítást, továbbá vagyonelkobzást is indítványozott – közölte a vádhatóság.

 

admin Rovatok:: , , Olvassa 14737 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2018. február
h k s c p s v
« jan    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728