Intelligens megoldással egyszerűsíti a mobil parkolást a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.

Hagyományos és intelligens megoldásokra épülő támogatási rendszert vezetett be a mobil parkolás megkönnyítésére a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. a budapesti Tisztviselőtelepen és a József Attila lakótelepen.

A társaság csütörtöki közleménye szerint a kísérleti jelleggel indított újítás a tájékozódást segíti a parkolási zónakódok között. Az eligazodást 254 ponton járda- és útburkolati jelek, matricák, száznál is több tájékoztató tábla, valamint jeladó berendezésekre épülő okostelefonos alkalmazás támogatja. Az autósoknak az érintett területen nem kell a parkolóautomatákra helyezett zónakódot keresniük, a jelzések és a telefonon megjelenő információk közlik azokat – írták.
A közleményben a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy elsőként tavaly Kecskeméten hoztak létre intelligens parkolási rendszert szenzoros berendezések telepítésével, a terület kihasználtsága azóta 10 százalékkal emelkedett. Veres Mihály kifejtette, hogy a 150 méterenként telepített automatákon a parkolási zónakódok többnyire látótávolságon kívül esnek, ezért volt szükség az újításra. Hozzátette: a most indított rendszer tapasztalatait más parkolási projekteknél is hasznosítják.

 

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2018. január
h k s c p s v
« dec    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031