Felmentették a halálos kimenetelű nagykállói rali főszervezőjét

Felmentette a vád alól a 2013 júniusában történt, halálos kimenetelű nagykállói amatőr rali főszervezőjét a másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék – közölte a törvényszék sajtószóvivője pénteken az MTI-vel. Az ítélet jogerős.

Toma Attila közleményében azt írta, a Fázsi László bíró vezette büntetőtanács ítéletével helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság elsőfokú végzését, amelyben B. A. I. vádlottat felmentették a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség vádja alól.
A megállapított tényállás szerint a vádlott főszervezője volt a 2013. június 30-án Nagykálló és Újfehértó között megrendezett amatőr ralinak, amelynek harmadik futamában az egyik versenyző autója óránkénti 132 kilométeres sebességgel kisodródott és a pálya szélén álló nézők közül tíz embert elütött. A balesetben egy ember a helyszínen meghalt, többen súlyosan megsérültek, közülük hárman maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedtek.
A vádlott feladatai közé tartozott a pályabiztosítók kiválasztása, akik a versenypályától távol tartják a nézőket és jelzik esetleges baleset bekövetkezését. Ennek érdekében a verseny napjának hajnalán oktatást is tartott a pályabiztosítóknak és átadta nekik a szükséges felszereléseket – olvasható az ítélet indoklásában.
Az eljárás során hiányosságként merült fel, hogy a baleset helyszínén a pályabiztosító szalag hiányzott, de a bíróság megállapítása szerint a biztonsági zóna hátsó részét jelző sárga szalag még a baleset után is jól látható és kifeszített állapotban volt. A versenypálya nyomvonalát és a biztonsági zóna külső határát is jelző másik szalag azonban elszakadt, ennek ellenére nézők nem tartózkodhattak volna ebben a biztonsági zónában.
Toma Attila megjegyezte, a nézők eltávolításáról az egyik pályabiztosítónak kellett volna gondoskodnia. Őt korábban – foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt – jogerősen elítélte a Nyíregyházi Járásbíróság.

 

admin Rovatok:: , , Olvassa 13753 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2017. október
h k s c p s v
« Sze    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031