Egyelőre várni kell a vénasszonyok nyarára

A vénasszonyok nyarára továbbra is várni kell: változékony frontátvonulásokkal gyakran tarkított időjárás várható a következő napokban – emelte ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett videójában.

Üveges Zoltán meteorológus vénasszonyok őszének nevezte a keddtől vasárnapig tartó időszakról szóló előrejelzését.
Elmondta: az első hidegfront már kedden megérkezik. Széles felhősávja északnyugatról fokozatosan borítja be az eget. Szűrt napsütés és kellemesebb hőérzet délkeleten lehet. A nap folyamán észak, északnyugat felől egyre nagyobb területen eshet az eső, a délnyugati megyékben délután egy-egy zivatar is kialakulhat.
Szerdára megváltozik az időjárás, reggelre mindenütt csökken a felhőzet, napközben napsütés is lehet. Csütörtökön is ehhez hasonló idő várható több-kevesebb napsütéssel. A megélénkülő széllel jó néhány fokkal melegebb levegő érkezik: a déli és nyugati országrészben 20 Celsius-foknál is melegebb lehet.
Péntekre viszont megérkezhet a következő front lehűléssel, esővel. Elsősorban a délnyugati országrészben jelentősebb csapadék is hullhat. Az országban mindössze 13-14 fok körül alakulnak a maximumértékek – fejtette ki a meteorológus.
A hétvége előrejelzése még meglehetősen bizonytalan – jegyezte meg Üveges Zoltán, ugyanakkor elmondta: a hőmérséklet továbbra is alacsony marad, és biztosan nem lesz zavartalan a napsütés, de “talán egész napos eső nélkül is megússzuk”.

 

admin Rovatok:: , , , Olvassa 14239 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás