A Ryanair utasforgalma bővült a legnagyobb mértékben tavaly a diszkont légicégek között

A járatlemondások ellenére az ír Ryanair diszkont légitársaság utasforgalma nőtt a legnagyobb mértékben az európai fapados légicégek között 2017-ben az előző évihez viszonyítva – derül ki a társaságok által közzétett utasforgalmi statisztikákból.

A Ryanair MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 12 havi gördülő utasforgalom december végével 129 millió volt, 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A decemberi forgalom azonban a pilótahiány miatt végrehajtott kapacitáscsökkentés következtében mindössze 3 százalékkal nőtt tavaly decemberhez viszonyítva. A járatok töltöttségéről a Ryanair nem közölt adatokat.
Az angol easyJet az elmúlt 12 hónapban 81,6 millió utast fuvarozott járatain, 9,6 százalékkal többet, mint az előző évben, a járatok kihasználtsága pedig 1,6 százalékponttal 93 százalékra javult.
A magyar kötődésű Wizz Air százalékos arányban a Ryanairnél is nagyobb, 21 százalékos mértékben tudta növelni utasforgalmát, részben az alacsonyabb bázisnak köszönhetően. A Wizz Air 2017-ben 30,9 millió utast fogadott a gépek fedélzetén, az Airbus A320-as családba tartozó gépek kihasználtsága 2,3 százalékponttal 91,4 százalékra javult.

 

admin Rovatok:: , Olvassa 14475 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2018. január
h k s c p s v
« dec    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031