Fővárosi Közgyűlés – Új fizetős parkolási övezet jön létre Újpesten

A Fővárosi Közgyűlés szerdán több kerületi parkolási szabály módosításához járult hozzá, így például új fizetős övezetet alakított ki Újpesten.

A képviselők 25 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett fogadták el Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes parkolási rendeletet érintő indítványát.
A főváros a változtatással egyetértését adta egy újpesti parkolási várakozási övezet kialakításához, amit a helyi önkormányzat arra hivatkozva kért még júniusban, hogy a szomszédos XIII. kerületben szinte teljes egészében fizetőssé vált a parkolás, így jelentősen nőtt a városrészükben várakozó gépkocsik száma.
A képviselők emellett eltörölték a szeptemberben bevezetett hétvégi és ünnepnapi fizetős parkolást a Városligetben, mivel az ezekben az időszakokban a környékre érkezők inkább az ingyenes helyeken a VI. és VII. kerületi utcákban parkolnak, problémát okozva ezzel az ott élőknek.
Egy a zárószavazás előtt elfogadott módosítással emelték a VI. és a VII. kerület Dózsa György úttal érintkező fizetős övezeteinek díjtételét is, a szomszédos XIV. kerületben bevezetett mértékre.
A parkolási rendelet módosításával kimondták még, hogy nem kell a szélvédő mögé tenni a megváltott parkolójegyeket azokon a területeken, ahol az új, a gépjárművek rendszámát is elkérő automaták működnek.
A javaslat vitájában Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP), a IV. kerület polgármestere elmondta, az új fizetős parkolási övezetet a két metrómegálló környékén vezetik be. Megerősítette, hogy az intézkedésre nem pénzbevételi, hanem forgalomszabályozási okokból volt szükség.
Karácsony Gergely (Párbeszéd), a XIV. kerület polgármestere azt a később nem támogatott módosító javaslatát ismertette, amelyben azt kezdeményezte, hogy a Városligetben hétvégén csak az ’56-osok terén váljon ingyenessé a parkolás, az állatkerti körúton ugyanis akkora a parkolási igény, hogy ott a díjfizetés eltörlése után úgysem lehet majd helyet találni.
Gy. Németh Erzsébet (DK) nem értett egyet ezzel, és fontosnak nevezte, hogy az állatkert és a cirkusz környékén is szüntessék meg a hétvégi, óránként több mint 500 forintos parkolási díjat.
Tokody Marcell (Jobbik) felszólalásában új, BKK-bérlettel ingyenesen használható P+R parkolók építését sürgette az agglomerációból érkezők munkába járásának segítésére.
Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes válaszában úgy fogalmazott, az ellenzéki képviselő nyitott kapukat dönget, ugyanis a következő két évben hatezer fölé emelkedik az ilyen típusú parkolóhelyek száma, amihez a kormány 3 milliárd forintos támogatást biztosít.

 

admin Rovatok:: , , , Olvassa 14018 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás