Az EU navigációs rendszerének négy újabb műholdját állították pályára

Fellőtték és sikeresen pályára állították az Európai Unió saját műholdas navigációs rendszerének (Galileo) újabb négy műholdját, amelyek száma ezzel huszonkettőre nőtt – jelentette be kedden az Európai Űrügynökség (ESA).

A tájékoztatás szerint a műholdakat a Francia Guyanában lévő Kourouban található űrközpontból lőtték fel egy Ariane-5 típusú hordozórakéta segítségével.
Az első tizennégy műholdat kettesével állították pályára, amihez még Szojuz típusú orosz hordozórakétát használtak, ezt váltotta fel az annál lényegesen nagyobb hasznos teher hordozására alkalmas, európai gyártmányú Ariane-5.
A Galileo az eredetileg hosszú késések után tavaly indította el kezdeti szolgáltatásait a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára.
A következő években újabb műholdakat állít majd pályára az ESA, ennek következtében fokozatosan javulni fog a navigációs rendszer világszintű elérhetősége. A 30 műholdból álló rendszer a tervek szerint 2020-ra fog teljes kapacitással működni.
Az európai navigációs rendszer szabadon elérhető szolgáltatása egyméteres pontosságú helymeghatározást tesz majd lehetővé a tervek szerint, titkosított katonai szolgáltatása pedig egy centiméterest.
A Galileo-programot az 1990-es évek közepén indította el az EU és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítsék Európát az amerikai GPS-rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.

 

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2018. január
h k s c p s v
« dec    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031