Szakcsi Lakatos Bélával ünnepli a zene világnapját a Müpa

Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoristával és zeneszerzővel ünnepli a zene világnapját a Müpa. Az évad művészének választott zenészlegenda október 1-jén, a zene világnapján New Currents című koncertjén sztárvendégekkel, többek közt Chris Potter Grammy-díjas szaxofonistával és két fiával, ifj. Szakcsi Lakatos Bélával és Szakcsi Lakatos Róberttel, valamint vadonatúj kompozíciókkal lép színpadra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A Müpa keddi közleménye szerint fellép majd Gerard Presencer angol trombitavirtuóz, aki dolgozott többek között Johnny Griffinnel, Herbie Hancockkal, de a popszakma nagyjai közül Sting, Jamiroquai, James Brown és Jonny Greenwood is az ő trombitajátékát akarta hallani a felvételein.
A ritmusszekció szintén kiemelkedőnek ígérkezik: a bőgős Joe Sanders generációja egyik legkeresettebb kísérőzenésze, mások mellett Ravi Coltrane, Wayne Shorter, Dave Brubeck partnere volt, a Gerald Clayton Triónak pedig alaptagja, a doboknál pedig az a Marcus Gilmore ül majd, aki 2015-ben Chick Corea zenekarával adott óriási sikerű koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
“Október elsején, a zene világnapján néhány új szerzeményemet és jazz-sztenderdeket fogunk játszani három amerikai és egy brit világsztárral, s a két fiam is a zongora mögé ül egy-egy szám erejéig, valamint egy különleges meglepetéssel szeretnénk zárni az estét” – idézte a közlemény a Kossuth- és Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Bélát, a magyar dzsessz egyik legnagyobb alakját.
Az évad művésze december 10-én is színpadra lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: a Bachtól a bluesig című koncerten komolyzene és jazz fonódik össze. Bach és Bartók művei mellett az improvizáció is nagy hangsúlyt kap majd és Szakcsihoz olyan meghatározó zenésztársak csatlakoznak a színpadon, mint Presser Gábor, Falusi Mariann és a Kelemen Kvartett.

 

admin Rovatok:: , , , Olvassa 14239 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás