Pécsi Napok – Mintegy hatvan program a baranyai megyeszékhelyen

Mintegy hatvan programmal, köztük a Vad Fruttik, a Szabó Balázs Bandája és a Magashegyi Underground koncertjével várja a közönséget a szeptember 14. és 24. között a Pécsi Napok a baranyai megyeszékhelyen.

A szervező Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) hétfői közleménye szerint Pécs és a régió legnagyobb múltú összművészeti fesztiválján résztvevők több mint 20 gasztronómiai kitelepülő bőséges étel-ital kínálatából válogathatnak; a Jókai téren a kézművesek kínálják majd portékáikat.
A zenei fellépőkre térve jelezték: a magyar népzene, a rock, a pop és a funk határvidékein mozgó Szabó Balázs Bandája; a vokálos, modern dance stíluson nyugvó New Level Empire; a Rudán Joe Band, a Vad Fruttik és a Magashegyi Underground szórakoztatja majd a publikumot.
Mint kiemelték, a Fonogram-díjas Mobilmánia csaknem kétórás koncertjén fellép Vikidál Gyula, az együttes alapító tagja. A Kodály-év alkalmából a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) nagyszabású szabadtéri koncertet ad a VoiSingers énekegyüttes közreműködésével.
A fesztivál ideje alatt három alkalommal jelentkezik a Gasztronómia és irodalom elnevezésű beszélgetős főzőshow.
A sorozat ötletgazdája Lokodi Ákos – írták megjegyezve, hogy a pécsi kreatív séf vendége lesz Cserna-Szabó András író, Váncsa István újságíró, valamint Bereznay Tamás séf.
A gyerekek több játszóház, a Receficélők koncertje, valamint a Hangerdő Társulat interaktív, zenés gyermekelőadása is várja.
A ZSÖK kitért arra is, hogy Pécsi Napok alatt a pécsiek számára különböző kedvezményeket biztosító, úgynevezett Tüke-kártyával rendelkezők egyet fizet, kettőt kap akció keretében látogathatják meg a baranyai megyeszékhely páratlan kincseit: a pécsi világörökségi helyszíneket és a 650 éves pécsi Középkori Egyetem interaktív kiállítását.
Az Ókortól a középkorig elnevezésű jegycsomag a ZSÖK infopontjain, köztük a Cella Septichora Látogatóközpontban váltható meg – olvasható a közleményben.

 

admin Rovatok:: , , Olvassa 13742 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2017. október
h k s c p s v
« Sze    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031