Asztalitenisz World Tour – Több mint 50 ország játékosai Budapesten

Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idén is Budapest ad otthont a 12 állomásból álló asztalitenisz World Tour-sorozat évnyitó tornájának: a jövő keddtől vasárnapig sorra kerülő, 150 ezer dollár összdíjazású viadalra 53 ország több mint 400 játékosa, köztük 23 magyar nevezett.

A keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a BOK Sportcsarnokban az első két napon a selejtezőket és az U21-es tornát bonyolítják le, csütörtöktől kezdődnek a főtáblás küzdelmek, a döntők pedig 21-én, vasárnap lesznek.
“Sorozatban ez az ötödik év, hogy a Magyar Asztalitenisz Szövetség World Tour-eseményt szervez. A szokásokhoz híven rendkívül erős mezőnyt köszönthetünk, hemzsegni fognak az Európa-bajnokok és a világbajnoki érmesek” – mondta Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke.
A sportág nagyhatalmának számító Kína mellett Hongkong, a Koreai Köztársaság, Tajvan és Szingapúr is nevezett játékosokat, érkeznek versenyzők Nigériából, Indiából, Brazíliából és Kanadából is. A férfiaknál a világranglista-2. kínai Fan Csen-tung a legerősebb pingpongos, míg a nőknél négyen is itt lesznek a top 10-ből: a kínai Csen Meng (1.), Vang Man-jü (8.) és Csen Hszing-tung (10.), valamint a hongkongi Tu Hoj Kem (9.).
Az elnök elmondta, hogy a magyar csapat is a lehető legerősebb összeállításában lép majd asztalhoz, a 12 férfi és 11 női játékos közül Póta Georgina világranglistás helyezése a legjobb, ő a 20., rajta kívül Pergel Szandra (61.) is főtáblás lesz egyesben.
Paár Dávid, a MOATSZ főtitkára kifejtette, hogy ez az egyik utolsó olyan World Tour-viadal, amelyen még rendeznek U21-es versenyt is, mert – már az olimpiára is gondolva – ezt hamarosan felváltja a vegyes páros versenyszám.
Kalmár Attila, a lebonyolító Pannonsport ügyvezető igazgatója kijelentette: a jövő évi, budapesti világbajnokság miatt biztos abban, hogy a nemzetközi szövetség árgus szemekkel figyeli majd a rendezést. Hozzátette, idén húsz százalékkal nagyobb lesz a versenyzői létszám, mint tavaly, s ennek szerinte részben a vb, részben pedig a világranglista-rendszer módosítása az oka, idéntől ugyanis az jár jobban, aki minél több versenyen indul.
“Az sem elhanyagolható, hogy a pénzdíj öt év alatt az ötszörösére nőtt, a férfi és női egyes győztese 18-18 ezer dollárral gazdagodik” – mondta.
Bátorfi Zoltán, a női válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy csapatából mindenki egészséges.
“A lányok jó formában vannak, a két ünnep között volt egy kis szünet, de azóta gőzerővel edzünk. Ha sikerülne megismételnünk a tavalyi eredményeket, amikor Póta Georgina egyesben a negyeddöntőig jutott, párosban pedig a svéd Matilda Ekholm oldalán második lett, akkor elégedett lennék” – nyilatkozott.
A selejtezők során 22 versenyasztalon folyik majd a játék, majd csütörtöktől négy, szombattól pedig egy centerasztalon lehet követni a mérkőzéseket. Ezekről HD-minőségű adást közvetít az itTV, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség internetes élő videocsatornája. Az M4 Sport napi egyórás összefoglalókkal jelentkezik a verseny alatt, szombaton (13.00-14.30) és vasárnap (15.00-17.45) pedig élő közvetítés látható majd a csatornán.
A szervezők több mint 500 néző elhelyezésére alkalmas mobil lelátót helyeznek a játéktér közepére, amellyel minden eddiginél közelebb hozzák a mérkőzések élményét a szurkolókhoz. Újdonság az is, hogy a főtáblás meccsek úgynevezett multiball rendszerben zajlanak majd, ez azt jelenti, hogy a holtidők csökkentésének érdekében a játékvezetők labdát adnak az adogató játékosnak, hogy annak ne kelljen elmennie az elgurult labdákért, így a labdamenetek közti idő várhatóan lerövidül, nincs lehetőség időhúzásra, azaz a nézők intenzívebb játékot láthatnak.
Belépők a helyszínen kaphatók, az áruk 1000 forinttól indul, a hatnapos bérlet 8000 forintba kerül. A jegyárak tavalyhoz képest nem változtak.

 

admin Rovatok:: , , , Olvassa 14475 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2018. január
h k s c p s v
« dec    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031