Menekülő cigarettacsempészt fogtak el a pénzügyőrök Záhonynál

A sorompókat áttörve próbált elmenekülni a vámvizsgálat elől autójával egy férfi a záhonyi határon, a járműben később több mint kilencezer doboz cigarettát találtak a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint szombaton késő este egy kisebb, egyterű gépkocsi sofőrjét ellenőrizték a pénzügyőrök Záhonynál. A belépésre jelentkező, kettős állampolgárságú férfit a szokásos rutinellenőrzés után a másodlagos vizsgálati helyre irányították, a sofőr azonban a lezárt sorompókat áttörve elhajtott a helyszínről.
A járművet később Záhony belterületén találták meg. Mivel az autóban a szolgálati kutya dohányt jelzett, visszaszállították azt a határállomásra. A jármű speciálisan csempészetre kialakított csomagtartójából, tetőtérkárpitjából, ülés alatti üregeiből, valamint a hátsó ajtókból mintegy kilencezer doboz cigaretta került elő.
A vizsgálat alatt az autó sofőrje visszament a határra az útleveléért, és elmondta, hogy egy közeli étterembe kellett vinnie a szállítmányt, amiért ötvenezer forintot kapott volna.
A NAV munkatársai a több mint nyolcmillió forint értékű csempészárut és a gépkocsit lefoglalták, a sofőr ellen pedig költségvetési csalás miatt feljelentést tettek. A férfi ezen felül 17 millió forint vámigazgatási bírságra is számíthat.

Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás