Az Európai Bíróság elrendelte a bialowiezai fakivágások azonnali leállítását

Elrendelte a bialowiezai erdőben folyó fakivágások azonnali leállítását hétfőn este az Európai Bíróság, hangsúlyozva, hogy amennyiben Lengyelország nem tesz eleget a kiadott végzésben foglaltaknak, akkor minden egyes nap után legalább 100 ezer euró (mintegy 31 millió forint) pénzbírságot fognak kiszabni.

Az Európai Bizottság tavaly kötelezettségszegési eljárást indított Varsóval szemben a kontinens utolsó érintetlen erdejének ritkítása miatt. Az uniós bíróság pedig idén júniusban ideiglenes jelleggel elrendelte a fakivágások leállítását, amíg nem születik meg az ítélet az ügyben, de sajtóhírek szerint azóta is folyik az erdőirtás a számos ritka állatfajnak is otthont adó területen. (tovább…)

Lezárult a szentendrei úti halálos baleset ügyében indult nyomozás

Vádemelési javaslattal zárták le a rendőrök annak a férfinak az ügyét, aki a Szentendrei úton két fiatal férfi halálát okozta egy balesetben idén márciusban – tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu-n.

Felidézték: O. Áron 2017. március 18-án 1 óra 10 perc körül a megengedett legnagyobb sebességet túllépve közlekedett, és a budapesti Szentendrei úton hátulról belerohant egy a piros lámpánál várakozó gépkocsiba. Annak sofőrje, a 22 éves D. Bálint és utasa, a 22 éves J. Richárd Sándor olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindketten a helyszínen életüket vesztették; O. Áron is súlyosan megsérült.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy O. Áron a balesetet ittas állapotban okozta. (tovább…)

Hétfőtől forgalomkorlátozás okozhat torlódást az M3-ason mindkét irányban

Hétfőtől sebességkorlátozás mellett csak egy sáv lesz járható az M3-as autópályán a Nyíregyháza felé vezető oldalon Hatvan térségében, a Budapest felé vezető oldalon pedig Gödöllőnél, így mindkét irányban torlódásra kell számítani – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.

Hétfő reggel hét órától csütörtök 15 óráig Hatvan térségében az 59-es kilométerszelvény után mintegy 700 méteren vízátfolyást megszüntető, úgynevezett horonyvágási munkákat végeznek a szakemberek. Ugyanígy hétfőn kezdik Gödöllő térségében a 27-es és a 30-as kilométer szelvény között a zajvédő fal építési munkáit, a korlátozás itt péntek 15 óráig tart. (tovább…)

Túraautó-vb – Michelisz második a makaói fő futamon

Michelisz Norbert második helyen ért célba a második makaói versenyen a túraautó-világbajnokságon, ezzel 6,5 pontra megközelítette a vb-pontversenyben vezető Thed Björköt.

Michelisz szombaton ötödik lett a balesete miatt idő előtt leintett nyitó futamon. A Honda gyári csapatának magyar pilótája honlapja tudósítása szerint a vasárnapi fő viadalon a második helyről indult, s meg is tudta tartani pozícióját, míg a vb-éllovas svéd versenyző ötödikként ért célba.
Ezzel a december 1-jei katari szezonzáró előtt mindössze 6,5 pont Michelisz hátránya Björk mögött, így reális esélye van a világbajnoki cím megszerzésére.

Vegyes hírek1

Eső, hó és napsütés is várható a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten: többször is kisüthet a nap, de többfelé várható eső, havas eső, akár hózápor is, emellett a szél is erős lehet. A leghidegebb órákban többfelé lesznek mínuszok, s helyenként napközben is 5 fok alatti maximumok várhatók, de többfelé 10 foknál is melegebb lesz – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat […]

november 19, 2017 0
Kerek világ2

Kisebb pusztítást okozott egy német városban egy hatalmas fenyőfa szállítása

Szállítás közben kisebb pusztítást okozott a dél-németországi Kandern városában hatalmas fenyőfájával egy férfi. Az illető nem mérte fel, milyen rendkívüli méretű fát vásárolt, és szállítás közben letarolta az út menti közlekedési táblákat, károkat okozott egy hídban – közölte vasárnap a helyi rendőrség. A fenyőfa akkora volt, hogy a szemben jövő autósoknak, motorosoknak fékezni kellett illetve […]

november 19, 2017 0
Vegyes hírek4

Az enyhe időjárás ellenére a személyautók mintegy fele már téli gumival közlekedik

A tapasztalatok szerint az enyhe időjárás ellenére a személyautók mintegy fele már téli gumival felszerelve közlekedik, de van még tennivalójuk a járművezetőknek az alapos téli felkészülés érdekében – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya csütörtökön az MTI-vel. Mint írták, a közlekedési hatóság munkatársai a járási hivatalokkal együttműködve a Téli átállás elnevezésű országos akcióban november […]

november 16, 2017 0
Vegyes hírek5

Jövőre indul az elektromotorok gyártása a győri Audiban

Jövőre indul az e-motorok sorozatgyártása az Audi Hungaria Zrt.-ben, az első gyártóberendezéseket már integrálták a gyártási folyamatba – tájékoztatta a győri székhelyű vállalat csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint 2020-ra az Audinak három elektromos autója jelenik meg, amelyekbe Győrben gyártják a motorokat. Az első e-motorok egy 8500 négyzetméteres csarnokban készülnek, ahová a hetekben telepítik az […]

november 16, 2017 0
Vegyes hírek6

Borús, csapadékos idő várható a hétvégén

Borús, csapadékos idő várható a hétvégén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez csütörtökön eljuttatott előrejelzéséből. Pénteken túlnyomóan borult lesz az ég. Reggel még csak a Dunántúlon helyenként, majd napközben egyre többfelé, legkisebb eséllyel a Tiszántúlon alakulhat ki gyenge-közepes intenzitású eső. A Dunántúlon a szél is megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 2-6 fok között […]

november 16, 2017 0
Kiemelt7

Drónokhoz fejleszt mobil hálózati technológiát a Huawei

Alacsony légtéri mobil adathálózati lefedettséget biztosító technológiát fejleszt a Huawei a drónok hasznosításában rejlő gazdasági potenciál kiaknázása érdekében

november 16, 2017 0
Rendőrségi hírek8

Őrizetbe vettek egy férfit, aki bálák sorozatos felgyújtásával többmilliós kárt okozott

Őrizetbe vett a rendőrség egy 26 éves férfit, aki több száz bálát gyújtott fel az elmúlt hetekben Baranya és Tolna megyében, több millió forintos kárt okozva ezzel – közölte csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A tájékoztatás szerint a nagykátai férfit kedden budapesti munkahelyén fogták el. Kihallgatásán beismerte, hogy hétfő este a baranyai […]

november 16, 2017 0
Kerek világ9

Újra egy vállalattá állnak össze a horvát autópálya-kezelő vállalatok

A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül december elsejétől megszűnik a horvát autópályák karbantartását és az útdíjszedést végző vállalat (HAC-ONC), valamint a Rijeka Autópálya Vállalat (ARZ), egyesítik őket az anyacéggel, a Horvát Autópályák Vállalattal (HAC) – írta a Poslovni Dnevnik című gazdasági napilap szerdán. A HAC-ONC-t és az ARZ-t 2013-ban szervezte ki az […]

november 15, 2017 0
Vegyes hírek10

NAV: több százan vettek részt a webáruház alá szervezett bűnszervezet felgöngyölítésében

Országos akciót hajtottak végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyonvisszaszerzési Hivatalával együttműködve, hogy felszámoljanak egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezetet, amely 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul. Az akció során, melyben több százan vettek részt, mintegy 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le és zároltak […]

november 15, 2017 0
Vegyes hírek11

Élet után kutatnak egy újonnan felfedezett közeli, csupán 11 fényévre lévő bolygón

Élet után kutatnak egy közeli, csupán 11 fényévre lévő bolygón: egy hűvös, Földhöz hasonló méretű bolygót találtak a Naprendszer viszonylagos közelségében. Az újonnan felfedezett, a Ross 128 b jelet viselő bolygó tulajdonságai alapján a kozmoszbeli élet utáni kutatás fő célpontjává vált. Ez a második legközelebbi exobolygó (Naprendszeren kívüli bolygó). A legközelebbi, a Proxima b kevésbé […]

november 15, 2017 0
Page 10 of 405Első...«89101112»203040...Utolsó

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás