A BMW értékesítésének 34 százaléka szabadidőautó az idén

A BMW értékesítésének 34 százalékát tették ki a szabadidőautók, azaz az X-modellek 2017-ben, a márka hat különböző méretű X-modelljéből 1999 óta már több mint 5,4 millió darabot adtak el.

A világpremier időpontjánál pár nappal korábban, csütörtökön Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon tartották a BMW X3-as szabadidő-autó legújabb változatának magyarországi bemutatóját, ahol Salgó András, a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója elmondta: Magyarországon is ez a márka egyik legfontosabb modellje, 2010 és 2017 között több mint 1300 darabot adtak el belőle. A bajor prémiumgyártó az X3 első két modellgenerációjából világszerte összesen több mint 1,5 millió példányt értékesített.
A BMW X3 harmadik modellgenerációja egyebek között az aktív sebességtartó legújabb generációjával, kormányzó- és sávtartó asszisztenssel, a sávváltást segítő automatikával, és az oldalirányú ütközésre figyelmeztető rendszert is magába foglaló biztonsági csomaggal rendelhető. Az X3-as 2 literes benzinmotorral 13,3 millió forinttól indul, dízel változatban pedig 14,2 milliótól lesz elérhető.
Ugyancsak most mutatták be az új 6-os Gran Turismo (GT) nevű modellt, az autótól elsősorban az Egyesült Államokban és Ázsiában vár sikert a gyártó. A 6-os GT magyarországi ára 18,7 millió forinttól indul.
A BMW Group 2016-ban mintegy 2,367 millió autót és közel 145 ezer motorkerékpárt értékesített világszerte. A vállalat mintegy 94,16 milliárd eurós összbevételével a 2016-os pénzügyi évben mintegy 9,67 milliárd eurós nyereséget termelt. A 2016. december 31-i összesítés szerint a BMW Group világszerte 124 729 embert foglalkoztat.
A Carinfo.hu adatai szerint Magyarországon az idén január és október között 2158 új BMW személyautót értékesítettek, amellyel 2,3 százalékos piaci részesedést ért el a bajor márka. Tavaly a teljes évben 2388 autót adtak el.

 

admin Rovatok:: , , , Olvassa 13997 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás