Sofőrélet a fedélzeten: Véget ért a Waberer’s és a Volvo első webrealityje 24 ezren követték az ötrészes sorozatot

Összesen mintegy 120 ezer megtekintéssel, epizódonként pedig átlagosan mintegy 24 ezer néző kísérte figyelemmel a Waberer’s és a Volvo első, „Sofőrélet a fedélzeten” című webrealityjét, amely testközelből mutatta be a kamionosok mindennapjait Európa útjain. A minisorozat többek között választ adott arra, mi mindent tud egy modern kamion, milyen kihívásokkal szembesülnek a sofőrök a munkájuk során, és mitől lesz igazán jó és eredményes egy pilóta. A sorozatból a rajongók kérésére most félórás összefoglaló is készült.

A Waberer’s és a Volvo Hungária novemberben futó közös websorozatának főszereplői hús-vér kamionosok. Tóth Péter, a Waberer’s fiatal sofőrje és Fáczán Gergely, a Volvo Hungária értékesítője, tesztpilótája egy 460 lóerős Volvo FH járművel vágtak neki Európának. Az ötnapos út során a Waberer’s budapesti telephelyéről Ausztrián, Németországon és Franciaországon keresztül egészen Belgiumig, hazafelé pedig Csehország és Szlovákia érintésével összesen több ezer kilométert tettek meg, miközben valós fuvarokat teljesítettek.

Az okostelefonnal, dokumentarista stíusban felvett realityben számos érdekességet hallhattunk a hivatásos sofőrök életéről és persze a járművekről. Megtudhattuk, mennyire tágas és mi minden fér el a közhiedelem szerint szűkösnek hitt sofőrfülkében. Hallhattunk arról, miből áll egy pilóta mindennapi munkája, és hogy miként működnek együtt a fuvarszervezőkkel. Kiderült az is, mit tud és hogyan működik egy Volvo kamion. A járműbe beépített sofőrsegítő rendszerek helyes használata például alapvető fontosságú az üzemanyag megtakarítás szempontjából. A gazdaságos vezetés ugyanis – a balesetmentes vezetéstechnika és a határidők betartása mellett – kifejezetten fontos mutatója egy sofőr eredményességének, hiszen az üzemanyag díja az üzemeltetési költség több mint egyharmadára rúg.

Péter és Gergely beszélgettek a szállítási határidők és a pihenőidő betartásának nehézségeiről is. Németország kamionos körökben „híres” forgalmi dugói például gyakran okozhatnak ilyen jellegű problémát a pilótáknak. A Waberer’s diszpécserei által biztosított élő támogatás ilyenkor nagyban segíti az alternatív útvonalak kiválasztását, így a szabályos működést és a pontos szállítást.

A Sofőrélet a fedélzeten című ötrészes webreality epizódjait átlagosan mintegy 24 ezren követték Waberer’s és a Volvo Hungária Facebook oldalán, valamint a YouTube-on. A sorozat összesen közel 120 ezer megtekintéssel büszkélkedhet, volt olyan rész is, amelyet 26 ezren néztek meg. A minisorozatból félórás összefoglaló is készült, amely itt tekinthető meg.

 Linkek

A webriality összefoglalója: https://www.facebook.com/waberersofficial/videos/1601697319917695/

A webreality epizódjai a Waberer’s Facebook oldalán, valamint YouTube csatornáján:

https://www.facebook.com/waberersofficial/videos/

https://www.youtube.com/channel/UC5TdmJdDI-6NCwYVuRxB9oQ/videos

admin Rovatok:: , , Olvassa 14475 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2018. január
h k s c p s v
« dec    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031