Lengyelországban tombolt a Xavier nevű vihar, halottak

Ketten meghaltak, harminckilencen megsérültek az éjjel Lengyelország felett tomboló, Xavier nevű viharban, közel 840 ezer háztartás volt áram nélkül – közölték pénteken a lengyel hatóságok.

Rendkívüli reggeli sajtóértekezletén Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter elmondta: a legnagyobb károkat a vihar az ország nyugati részén, a Nagy-lengyelországi és Lubuskie vajdaságokban okozott. Bejelentette: péntek délután Beata Szydlo kormányfő a Lubuskie vajdaságbeli Zielona Górába látogat.
Megerősítette: a vihar két emberéletet követelt. Korábbi hatósági közlések szerint az egyik áldozatra – egy 58 éves asszonyra – a nyugat-lengyelországi Ostrów Wielkopolskiban dőlt rá egy fa. Szintén az ország nyugati részén, Osno Lubuskie városában lezuhant a vihar által megrongált háztetőt lefedni próbáló 67 éves férfi.
A belügyminiszter elmondta azt is, hogy a 39 sérült, ezen belül 8 tűzoltó közül senki sincs életveszélyes állapotban.
Kitért arra is, hogy néhány lengyelországi vasútvonalon leállt a közlekedés. A lengyel államvasutak (PKP) péntek hajnalban kiadott közleménye szerint az eltorlaszolt síneken több vonatszerelvény akadt el, mintegy 1400 utast a tűzoltók mentettek ki.
A sajtóértekezleten szintén felszólalt Leszek Suski tábornok, a tűzoltóság főparancsnoka, és elmondta, hogy a tűzoltókat közel 11 ezerszer riasztották. Több mint 40 ezer tűzoltó mindenekelőtt letört faágakat, kidőlt fákat távolított el, biztosították a megrongált háztetőket és áramvezetékeket.
A lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) hajnali közleménye szerint 840 ezer háztartás van áram nélkül, a károkat folyamatos eltávolítják.

 

admin Rovatok:: , , , Olvassa 13742 articles by
Szóljon hozzá Ön is!

Hozzászólás küldése

A hozzászóláshozbe kell jelentkeznie.

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2017. október
h k s c p s v
« Sze    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031