Szabadidő2

CAFe Budapest – Kiállítás nyílt Robert Capa izraeli fotóiból

Capa Izraelben címmel nyílt kiállítás a legendás fotográfus 1948 és 1950 között, az akkor születő zsidó államban készített képeiből pénteken a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete a tárlat megnyitóján emlékeztetett arra, hogy rövidesen a hetvenedik évfordulóját ünneplik Izrael Állam megalapításának, amelyhez a magyarországi […]

október 7, 2017 0
Szabadidő3

Különleges járművekkel ünnepli 130 éves jubileumát a fővárosi villamosközlekedés

Nyílt nappal, különleges járművek felvonulásával és a dallamos villamossal várja az érdeklődőket szombaton, a budapesti villamosközlekedés elindulásának 130 éves jubileuma alkalmából a Budapesti Közlekedési Központ. Mint azt a szervezet közleménye írja, 130 évvel ezelőtt, Európában elsőként indult el belvárosi villamosközlekedés Budapesten. Az egy kilométer hosszú vonal a Nyugati pályaudvar és a Király utca között épült […]

október 6, 2017 0
Szabadidő4

Jazz- és borfesztivál lesz a hétvégén Szentendrén

A boré és a jazzé lesz a főszerep szeptember utolsó hétvégéjén Szentendrén. A pénteken kezdődő fesztiválon helyi kötődésű borászok, borászatok és borkereskedések várják az érdeklődőket a belvárosban, ahol számos jazzkoncertet és gasztronómiai programot is kínálnak. Ma már kevésbé közismert, hogy Szentendre és környéke egykor jelentős szőlő- és bortermelő vidék volt – idézte fel Solymosi Heléna, […]

szeptember 27, 2017 0
Szabadidő5

Szakcsi Lakatos Bélával ünnepli a zene világnapját a Müpa

Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoristával és zeneszerzővel ünnepli a zene világnapját a Müpa. Az évad művészének választott zenészlegenda október 1-jén, a zene világnapján New Currents című koncertjén sztárvendégekkel, többek közt Chris Potter Grammy-díjas szaxofonistával és két fiával, ifj. Szakcsi Lakatos Bélával és Szakcsi Lakatos Róberttel, valamint vadonatúj kompozíciókkal lép színpadra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. […]

szeptember 27, 2017 0
Vegyes hírek6

Hatodszor lesz Volkswagen márkatalálkozó a Hungaroringen

Több ezer autót várnak az idei, VI. Volkswagen-találkozóra, amelyet szombaton rendez meg a márka hazai importőre a Hungaroringen. Öt évvel ezelőtt még kizárólag a legismertebb modell, a Golf szerelmesei randevúztak a mogyoródi versenypályán, az idén pedig már tíz típus – Bogár, Golf, Transporter, Passat, Polo, Jetta, Bora, Vento, Scirocco Corrado –  klubja szervez találkozót a helyszínen […]

szeptember 22, 2017 0
Szabadidő7

Tökfesztivált rendeznek hétvégén az Őrségben

Ezen hétvégén rendezik meg az XIV. Őrségi Tökfesztivált, amelynek eseményei a Vas megyei Őriszentpéteren, Szalafőn, Nagyrákoson és Magyarszombatfán zajlanak – közölték az MTI-vel a szervezők. Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere elmondta: a fesztivál ünnepélyes megnyitóját szombaton délelőtt tartják Őriszentpéteren, de Nagyrákoson már pénteken este hat órától a helyi művelődési házban meséléssel egybekötött tökmagköpesztésre várják az érdeklődőket, […]

szeptember 22, 2017 0
Szabadidő8

Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten

Érdeklődők a World Press Photo kiállítás megnyitóján a Néprajzi Múzeumban 2017. szeptember 21-én.

szeptember 21, 2017 0
Szabadidő9

Háromezer kilogramm debreceni páros az idei Zamat fesztiválon

Három nap alatt összesen háromezer kilogramm debreceni páros kolbásszal várják az érdeklődőket a hétvégén a Nagyerdőbe, a hetedik alkalommal megrendezendő Zamat fesztiválon – közölték a szervezők a rendezvény sajtótájékoztatóján, a debreceni víztoronyban. Széles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere felidézte, hogy három évvel ezelőtt elkészítették az azóta a hungarikumok listájára is felkerült pároskolbász-kódexet, a debreceni […]

szeptember 21, 2017 0
Szabadidő11

Csokoládé- és édességünnep a Bazilika előtt Budapesten

Péntektől vasárnapig Magyarország legnagyobb csokoládé- és édességünnepe várja az érdeklődőket a Bazilika előtti Szent István téren, Budapesten. A szervezők közleménye szerint a 2011 óta megrendezett Édes Napok Európa egyik legnagyobb édesség tematikájú rendezvénye, amelynek fő célja, hogy a multinacionális termékek mellett alternatívát mutasson, és olyan hazai manufaktúrák, cukrászdák és kereskedők termékeit kínálja, amelyek együtt, egy […]

szeptember 16, 2017 0
Sport12

Száztizenöt sportágat lehet kipróbálni a hétvégi Budapesti Nagy Sportágválasztón

Rekordszámú, 115 sportágat lehet ingyenesen kipróbálni a XXI. Budapesti Nagy Sportágválasztón, amelyet pénteken és szombaton rendeznek meg Kőbányán, a Maglódi úti Merkapt Sportközpontban. Kiss Gergely, a Nagy Sportágválasztó szóvivője a keddi sajtótájékoztatón kifejtette: a rendezvény célja ezúttal is az, hogy népszerűsítse a rendszeres testmozgást, valamint segítse a gyermekek és felnőttek sportágválasztását, egyaránt szolgálva ezzel a […]

szeptember 13, 2017 0
Szabadidő13

Két hét múlva kezdődik az OFF-Biennále Budapest

Mintegy 120 hazai és külföldi művész részvételével csaknem 50 helyszínen zajlik a 2. OFF-Biennále Budapest programja szeptember 29. és november 5. között. Mint két éve, az OFF idén sem pályázik magyar állami forrásokra, és kívül marad a magyar állam művészeti intézményein. Az első biennálétól azonban több ponton is különbözik az idei kiadás: kevesebb programmal, de […]

szeptember 12, 2017 0
Page 1 of 7012345»102030...Utolsó

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás

Szabadidőre ajánljuk

Már Facebook-on is ott vagyunk

Hírnaptár

2017. október
h k s c p s v
« Sze    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031