Utinfo1

Elítélteket szállító kisbusz ütközött kombájnnal a 7-es főúton

Elítélteket szállító kisbusz és kombájn ütközött csütörtök délután a 7-es főút Baracska és Martonvásár közötti szakaszán – közölte a rendőrség az MTI-vel. A baleset mind a négy sérültjét kiengedték a kórházból. A kisbusszal három felügyelő négy elítéltet szállított, amikor a jármű a kombájn vágólapjának ütközött. A balesetben a három felügyelő és egy elítélt sérült meg […]

október 6, 2011 0
Vegyes hírek2

Megépülhet az M3-as autópálya újabb szakasza Vásárosnaményig

Az Európai Bizottság október 3-án jóváhagyta az M3-as autópálya következő szakaszának megépítését célzó nagyprojektet. Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló beruházás összköltsége meghaladja a 62 milliárd forintot, amelyből az uniós támogatás több mint 34 milliárd forintot tesz ki.

október 5, 2011 0
Utinfo3

Két sertés elpusztult egy közlekedési balesetben Csongrádban

Árokba csúszott egy sertéseket szállító kamion szerdán a 451-es úton Szentes és Csongrád között, a mintegy ötven állat közül kettő a helyszínen elpusztult – közölte a rendőrség az MTI-vel. A Csongrád felé tartó pótkocsis kamiont egy 61 éves férfi vezette. Amikor a sofőr a járművel behajtott egy körforgalomba, a pótkocsi – eddig tisztázatlan okok miatt […]

október 5, 2011 0
Színes hírek4

Megkezdte működését Párizs első elektromosautó-kölcsönző rendszere

Egy kéthónapos próbaüzemmel kezdte meg működését Párizs első elektromosautó-kölcsönző rendszere, amelynek célja a túlzsúfolt főútvonalak tehermentesítése és a környezetbarát járművek népszerűsítése. Az Autolib nevű hálózat a párizsi polgármester, Bertrand Delanoë által 2007-ben életre hívott Vélib biciklikölcsönző rendszer sikerére építkezik. A kéthónapos próbaidő alatt a párizsiak négy és nyolc euró (1200-2400 forint) közötti összegért próbálhatják ki […]

október 4, 2011 0
Utinfo5

Volánbusz ütközött teherautóval a fővárosban – négyen megsérültek

Négy utas könnyebben megsérült hétfőn, amikor egy Volánbusz egy teherautóval ütközött össze a főváros XXIII. kerületében – közölte Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel. Az ügyeletes tájékoztatása szerint az Alsónémediből Budapestre tartó távolsági busz és a teherautó az M0-s felett, az autóúton átívelő Ócsai úton ütközött össze. Az MTI más forrásból úgy értesült, […]

október 3, 2011 0
Utinfo6

Prímagáz: behajthatnak a mélygarázsokba ezentúl a gázüzemű autók

Behajthatnak a mélygarázsokba ezentúl a gázüzemű, az LPG-s autók; ezt egy újonnan megjelent rendelet teszi lehetővé, amely szerint egyszerűsödik a tankolás is, mert az üzemanyagkutaknál a gáztöltőfej azonos oszlopon lehet a benzinével és a dieselével – közölte a Prímagáz hétfőn az MTI-vel. Mint írták, új rendelettel szabályozták a gázüzemű autók üzemeltetési körülményeit, s az október […]

október 3, 2011 0
Utinfo7

Halálos baleset az M5-ön

Egy ember meghalt, amikor kamionnal ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya Kecskemét irányába tartó oldalán, a 30-as kilométernél – közölte a rendőrség szombat délelőtt az MTI-vel. A kisteherautó belerohant az előtte haladó kamionba – tájékoztatott Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kisteherautó vezetője a helyszínen életét vesztette, utasa a roncsok közé szorult, […]

október 1, 2011 0
Utinfo8

Szombaton mossák a Petőfi hidat

Szombaton torlódás várható a Petőfi hídnál, mivel egy-egy forgalmi sáv lezárása mellett napközben mossák majd a hidat – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. csütörtökön az MTI-vel. Közleményük szerint a híd takarítása várhatóan szombat reggel hat órától délután egyig tart majd. A munkát az északi oldalon a Pestről Budára tartó sávban kezdik, és a déli, […]

szeptember 29, 2011 0
Színes hírek9

William Wrigley Jr., a rágógumi-király 150 éve született

Sima, mentolos, sárgadinnyés, görögdinnyés, citromos, kólás, narancsos, epres, lap, drazsé, felfújható, olvadós. Életünk meghatározó része, mindig velünk van, kis helyen is elfér: a rágógumi. És akinek köszönhetjük, William Wrigley Jr., a rágógumikirály, a Wrigley gyár alapítója százötven éve, 1861. szeptember 30-án született Philadelphiában. Tízéves korától dolgozott édesapja szappanfőzdéjében, három évvel később pedig már ügynökként járta […]

szeptember 28, 2011 0
Utinfo10

Árokba borult egy nitrogént szállító kamion a 82-es főúton

Árokba borult egy nitrogént szállító kamion a 82-es főúton Zirc és Gézaháza között, Imremajornál – tájékoztatta a katasztrófavédelem szerdán az MTI-t. Az autó tartálya nem sérült meg, a sofőr könnyű sérüléseit a mentők már ellátták – mondta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. Sztanke Zoltán közlése szerint a helyszínen a zirci tűzoltók jelenleg egy másik […]

szeptember 28, 2011 0
Utinfo11

Fővárosi Közgyűlés – Csökken két helyen a parkolási díj mértéke

Óránkénti 160 forintra csökkenti Budapest a pesti alsó rakpart XIII. kerületi részén a parkolási díj összegét, mert kevesen használják a parkolókat. A képviselők az erről szóló előterjesztést 29 igen és 2 tartózkodás mellett fogadták el szerdán. Csökken a parkolási díj a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron is. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint a pesti […]

szeptember 28, 2011 0
Színes hírek12

Fülhajtású autó a használtkocsi-fesztiválon

A fülével húzott 10 méteren át egy személykocsit Kínában egy férfi. Az autó önsúlya 1,2 tonna, de nehezítette a feladatot, hogy vezető is ült benne. A mutatvány csak a többedik próbálkozásra sikerült hatalmas önerősítő üvöltés után. A 36 éves férfi gyerekkora óta izmosítja fülét. Elmondása szerint  jobban szeret motorkerékpáron ülve kocsit vontatni a fülével, jóllehet a […]

szeptember 27, 2011 0
Utinfo13

Heteken belül elkezdődhet a dél-erdélyi autópálya két szakaszának építése

Heteken belül elkezdődhetnek a munkálatok a dél-erdélyi autópálya Nagylak és Arad, illetve Szászváros és Nagyszeben közötti szakaszain, melyek becsült összköltsége 850,7 millió euró (242 milliárd forint). Az útépítés azután kezdődhet meg, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a Nagylak és Arad, valamint a Szászváros és Nagyszeben közötti autópálya-szakaszoknak vissza nem térítendő uniós hitelből történő finanszírozását – […]

szeptember 27, 2011 0

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás