Kerek világ1

A kínai Tencent a legnagyobb ázsiai vállalat és nagyobb mint a Facebook

A kínai Tencent internetes technológiai holding piaci tőkeértéke az ázsiai vállalatok között elsőként lépte át az 500 milliárd dolláros határt és globális összevetésben már megelőzte a Facebook piaci tőkeértékét is. A Tencent részvényének árfolyama az idén az év eleje óta már több mint megduplázódott és hongkongi záróárfolyama alapján a vállalat piaci tőkeértéke hétfőn átlépte az […]

november 22, 2017 0
Vegyes hírek2

A Kínába irányuló szárazföldi áruforgalom növekedésére számítanak a szakértők

A Magyarországról Kínába irányuló szárazföldi áruforgalom növekedésére és a Magyarországra érkező kínai import bővülésére számítanak a Rail Cargo Group magyarországi leányvállalatai és a CECZ csoport szakértői, akik egy keddi szakmai eseményen fejtették ki véleményüket. A rendezvényen Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy a vállalat jövő hétfőn először indít Magyarországról Kínába áruszállító […]

november 22, 2017 0
Kerek világ3

Magyar megoldással újabb okos parkolóhelyek épülnek Kínában

Második fázisához érkezett a GB & Partners Alapkezelő által menedzselt EPS Global Zrt. távol-keleti projektje, amely az EXIM Exportösztönző Tőkealap finanszírozásával jött létre – közölte az EPS Global hétfőn. Újabb 90 ezer okos parkolóhely kialakításáról írt alá megállapodást a ZTE kínai telekommunikációs vállalat közlekedéstechnológiai leányvállalata és a magyar EPS Global Zrt. a Magyar export napján […]

október 2, 2017 0
Kerek világ4

Hajtóműbe dobott aprópénz miatt öt órát késett egy repülőgép Kínában

Öt órás késéssel tudott csak felszállni a China Southern Airlines Sanghajból Kantonba tartó Airbus A320-asa, miután az egyik utas babonából aprópénzt dobott a gép hajtóművébe – írta kedden az Airlive.net repülésszakmai blog. Információik szerint a 80 éves női utas a beszállás előtt szórt aprópénzt a repülőgép egyik hajtóművébe, hogy így kívánjon biztonságos repülést. Az esetet […]

június 27, 2017 0
Színes hírek5

Húszezren dolgoznak a Wikipédia riválisának létrehozásában

Több mint húszezer tudóst vontak be Kínában abba a nagyszabású programba, amelynek célja a nemzeti enciklopédia digitalizálása, az internetes lexikon 2018-ban megjelenik meg és a Wikipédia riválisának szánják a kelet-ázsiai országban. A Kínai Enciklopédia harmadik kiadása jelenleg a legnagyobb kiadói program az ázsiai államban, az egyetemek, kutatóintézetek kutatóinak ezrei több mint 100 tudományág szócikkein dolgoznak. […]

május 3, 2017 0
Szabadidő6

Jackie Chan részvételével megkezdődött a kínai filmfesztivál Budapesten

A világhírű Oscar-díjas színész, harcművész Jackie Chan díszvendégségével megkezdődött a kínai filmfesztivál vasárnap a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a filmsztár találkozott Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével. Balog Zoltán a fesztivál megnyitóján elmondott köszöntőjében hangsúlyozta, hogy “van egy közös nyelvünk kínaiaknak és magyaroknak, kínaiaknak és európaiaknak, és ez a közös nyelv nem más, mint […]

április 24, 2017 0
Szabadidő7

Kortárs kínai filmek az Urániában

Négy műfaj sikerfilmjeivel mutatkozik be Kína kortárs filmgyártása április 24. és 29. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban – közölték a szervezők az MTI-vel. A közlemény szerint a kereskedelmileg legsikeresebbnek bizonyult filmeket két cím képviseli a válogatásban, A Mekong-művelet című akció thriller, valamint a Megtalálni az igazit című romantikus komédia. Utóbbiban a Kínából az Egyesült Államokba […]

április 22, 2017 0
Technika8

Második példány is készül a világ legnagyobb repülőgépéből

Második példány is készül a világ legnagyobb repülőgépéből, az Antonov AN-225-ösből, miután a gyártó megállapodást kötött a kínai Aerospace Industry Corporation of China (AICC) társasággal a gyártás újraindításáról. A megállapodásban foglaltak szerint a hosszú távú együttműködésnek két fázisa lesz, az elsőben megépítik az ukrán cégnél az AN-225-ös második, modernizált példányát, amelyet a kínai fél fog […]

augusztus 31, 2016 0
Kerek világ9

Repülőgéphajtómű-gyártó vállalatot hozott létre Kína

Több gépipari cég összevonásával repülőgéphajtómű-gyártó vállalatot hozott létre Kína annak érdekében, hogy függetlenítse repülőgép iparát a külföldi beszállítóktól – számolt be hétfőn a BBC hírportál. A mintegy 50 milliárd jüan (7,5 milliárd dollár) jegyzett tőkéjű társaság polgári és katonai célra egyaránt fejleszt és gyárt majd repülőgép hajtóműveket. A cég főrészvényesei a kínai állam mellett az […]

augusztus 29, 2016 0
Kerek világ10

Vádat emeltek Kína eddigi legnagyobb pilótajátékának kiagyalói és működtetői ellen

Több mint kéttucatnyi ember ellen emeltek vádat Kínában, mert részük volt abban a magánhitelezésként működtetett pilótajátékban, amelynek körülbelül 900 ezer áldozata volt, és másfél év leforgása alatt 50 milliárd jüant (több mint 2 ezer milliárd forintot) forgatott meg – jelentette a helyi média szerdán. Az ország eddigi legnagyobb ilyen jellegű csalássorozatának főszereplői az Ezubao néven […]

augusztus 17, 2016 0
Színes hírek11

Kínában átlépte a 700 milliót az internetezők száma

Kínában 710 millió internet használó volt június végén, több mint 90 százalékuk mobil eszközről böngészi a világhálót – derült ki a Pekingben közzétett legfrissebb ágazati statisztikákból. A csaknem 1,4 milliárd lakosú országban 448 milliónyian vásárolnak online. Az adatokból az is kitűnik, hogy az első fél évben 40 százalékkal nőtt az ételrendelést szolgáló alkalmazások használóinak száma […]

augusztus 6, 2016 0
Színes hírek12

Súlyos károkat okozott a Nida tájfun Kínában

Csaknem félmillió embernek okozott kárt a Nida nevű tájfun Kínában, miközben a felhőszakadások miatt ezrek rekedtek Szecsuan tartomány székvárosának repülőterén, Tibetben pedig egy gátszakadás miatt három falu került víz alá – számolt be az ázsiai országban uralkodó szélsőséges időjárás következményeiről a helyi média. A polgári ügyek minisztériumának friss közlése szerint az elmúlt két napban a […]

augusztus 4, 2016 0
Versenyszféra14

A Szalay, Bunkoczi egység a 48. helyen végzett a Selyemút-ralin

A Szalay Balázs, Bunkoczi László egység a 48. helyen végzett a Selyemút-ralin, amelynek utolsó versenynapján, vasárnap Pekingben volt a befutó. Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a csaknem 11 ezer kilométeres versenyen a céldobogót a Madárfészeknél, vagyis a pekingi Olimpiai Stadionnál állították fel, a rajt helyszíne több mint két héttel ezelőtt pedig egy másik ötkarikás […]

július 25, 2016 0
Színes hírek15

Greenpeace: a kínai városok egyharmadában nőtt a légszennyezés

A kínai városok nagyjából egyharmadában nőtt a levegőszennyezettség az idei második negyedévben, éves összehasonlításban – adta hírül csütörtökön a South China Morning Post című hongkongi lap a Greenpeace nemzetközi természetvédelmi és környezetvédelmi szervezet jelentésére hivatkozva. Április és június között 103 városban romlott a levegő minősége, ez a megfigyelt városok csaknem 30 százalékát jelenti. A Greeenpeace […]

július 22, 2016 0
Page 1 of 1612345»10...Utolsó

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás