Rendőrségi hírek1

Elfogták a kőbányai halálos gázolást elkövető sofőrt

Őrizetbe vették azt férfit, aki a gyanú szerint Kőbányán, egy gyalogátkelőhelyen elgázolt egy idős nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott – közölte honlapján pénteken reggel a rendőrség, jelezve, a 70 éves áldozat a kórházban belehalt sérüléseibe. Szerda este fél nyolc körül, a Maglódi út és a Kocka utca kereszteződésében gázolta el az autó a nőt – […]

december 2, 2017 0
Rendőrségi hírek2

Elfogták a cserbenhagyót, aki Sárváron a zebrán gázolt el két embert

Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint szerda este Sárváron autójával egy gyalogátkelőhelyen elgázolt egy középkorú férfit és egy nőt. A két gyalogos életveszélyesen megsérült, de a sofőr nem segített nekik, hanem megállás nélkül továbbhajtott – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken. A Vas megyei rendőrök Zalaegerszegen fogták el, majd őrizetbe […]

december 2, 2017 0
Kerek világ3

Közel háromszázezren maradtak áram nélkül Lengyelországban

Csaknem 300 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban az intenzív havazás miatt – közölte péntek reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB). A lengyel közszolgálati televízió szerint a hó közúti közlekedésben is fennakadásokat okozott, az ország déli részében pedig akadozik a vonatközlekedés is. A közlekedést zavarják a hó súlya miatt leszakadt faágak is. Az RCB […]

december 2, 2017 0
Vegyes hírek4

A régi 20 000 forintos bankjegyek már csak idén használhatóak kereskedelmi forgalomban

A régi – 2015 előtt kibocsátott – 20 ezer forintos bankjegyekkel már csak az idén év végéig lehet a vásárláskor fizetni, mert 2017. december 31-től a Magyar Nemzeti Bank bevonja azokat a forgalomból – közölte az MNB pénteken az MTI-vel. Kiemelték: 2018. január 1-től már csak a két évvel ezelőtt forgalomba hozott, korszerűbb 20 ezer […]

december 2, 2017 0
Utinfo5

Sűrűbben közlekednek a BKK-járatok az adventi hétvégéken

Sűrűbben közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai az adventi hétvégéken. A metrófelújítás ellenére az adventi vasárnapokon napközben az M3-as metró is jár Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között. A BKK pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az adventi hétvégéken a megszokottnál 18-cal több villamosszerelvény, 12-vel több autóbusz és trolibusz jár, 46 szólóbusz helyett pedig […]

december 2, 2017 0
Színes hírek6

Pénzzel próbálja letelepedésre csábítani a fiatalokat egy elnéptelenedő svájci falu

Huszonötezer svájci frank (mintegy 6,7 millió forint) felajánlásával próbálja letelepedésre csábítani a fiatalokat egy apró svájci falu, amelynek az ország számos másik hegyi településéhez hasonlóan egyre fogyatkozik a lakossága. A TheLocal.ch svájci hírportál szerint a festői fekvésű Albinen lakói csütörtökön döntöttek a javaslat elfogadásáról, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban svájci és külföldi látogatók garmadái […]

december 2, 2017 0
Kerek világ7

A román közlekedési minisztérium jóváhagyta a Marosvásárhely-Aranyosgyéres autópályaszakasz finanszírozását

A román közlekedési minisztérium jóváhagyta az észak-erdélyi autópálya részét képező Marosvásárhely-Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakasz finanszírozását – közölte pénteken a román szaktárca. A finanszírozási kérést az autópályákat építő és kezelő állami vállalat terjesztette be. A közlemény szerint a csaknem 52 kilométer hosszú, összesen négy sávos útszakasz része a 2014-2020-as regionális operatív programnak. A beruházás költségeit 1,826 […]

december 2, 2017 0
Sport9

Vb-2018 – Orosz-szaúdi nyitómeccs lesz

A házigazda Oroszország június 14-én a moszkvai Luzsnyiki Stadionban Szaúd-Arábiával találkozik a 2018-as labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésén a Kremlben tartott pénteki csoportsorsolás alapján. Az oroszokon és a szaúdiakon kívül Egyiptom és Uruguay került még az A csoportba. A címvédő német válogatott Mexikó, Svédország és a Koreai Köztársaság csapatával mérkőzik meg a csoportküzdelmek során. A legerősebbnek a D […]

december 2, 2017 0
Kerek világ10

Három hegymászót sodort el a lavina az észak-erdélyi Kelemen-havasokban, egyikük túlélte, kettőt keresnek

Három hegymászót sodort el a lavina pénteken az észak-erdélyi Kelemen-havasokban, egyikük túlélte, kettejüket nagy erőkkel keresik. A két hivatásos tűzoltóból és egyikük barátnőjéből álló csapat a román nemzeti ünnep alkalmából zászlót vitt a Pietrosz-hegycsúcsra, amikor a baleset történt. Amint a Mediafax hírügynökség beszámolt róla, a lavina 14 óra tájban sodorta el a hegymászókat. Egyiküknek sikerült […]

december 2, 2017 0
Versenyszféra11

Túraautó-vb – Michelisz másodikként zárta az idényt

Michelisz Norbert második helyen zárta a túraautó-világbajnokságot, miután az utolsó versenyhétvége, a Katari Nagydíj pénteki második, fő futamán nyolcadik helyen ért célba, míg az éllovas Thed Björk negyedik lett. A Honda gyári csapatának magyar pilótája 16,5 pontos hátrányból, a 11. helyről várhatta a záró viadalt, a Volvo svéd versenyzője pedig a negyedik pozícióból indult. A […]

december 2, 2017 0

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás