Szabadidő1

Megnyílt a teljes Seuso-kincset bemutató kiállítás Székesfehérváron

Érdeklődők a teljes Seuso-kincset bemutató magyarországi vándorkiállítás első vidéki állomásán, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban a megnyitó napján, 2017. október 29-én.

október 29, 2017 0
Sport2

WTA-vb – Babosék nyerték a döntőt

Babos Tímea és Andrea Hlavackova nyerte meg a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, mivel a vasárnapi fináléban döntő rövidítésben legyőzte a holland Kiki Bertenst és a svéd Johanna Larssont. A harmadik helyen kiemelt magyar, cseh kettős az elődöntőben a világelső Martina Hingis, Csan Jung-dzsan svájci, tajvani duót búcsúztatta. Az idén négy tornán […]

október 29, 2017 0
Kerek világ3

Halálos áldozatokat követelt a vihar Lengyelországban

Intenzív esőzéssel kísért szélvihar tombolt vasárnap Lengyelországban, a kidőlt fák miatt két ember életét vesztette, és több mint 270 ezer háztartás maradt áram nélkül, a balti-tengeri LGN-gázkikötőben, Swinoujsciében a szél megrongált egy gázvezetéket. A Lengyelországban Grzegorznak nevezett orkánszerű, helyenként óránkénti 110 kilométeres szél miatt a 16 vajdaság közül tízben, mindenekelőtt az ország déli- és észak-nyugati […]

október 29, 2017 0
Vegyes hírek4

Vihar – Fotó

Kidőlt fát távolítanak el tűzoltók a XX. kerületi Kölcsey utcában 2017. október 29-én. Több járásra másod- és harmadfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat délelőtt a várható viharos erősségű széllökések miatt.

október 29, 2017 0
Kerek világ5

Heathrow biztonsági titkai az út szélén

A londoni Heathrow repülőtér biztonsági intézkedéseinek legféltettebb titkait tartalmazta az a számítógépes külső adathordozó eszköz, amelyet egy észak-londoni utcán találtak. A pendrive-ot a Sunday Mirror című vasárnapi baloldali brit lapnak adta át megtalálója, egy helyi lakos. A lap beszámolója szerint a tárolón 76 dossziényi titkos adatmennyiség volt. A pendrive egyebek mellett pontos térképekkel illusztrálva bemutatta, […]

október 29, 2017 0
Vegyes hírek6

Több helyen mértek 120 kilométer/óránál nagyobb szélerősséget

Az Országos Meteorológiai Szolgálat több mérőállomásán mértek 120 kilométer/óránál nagyobb szélerősséget. A meteorológiai szolgálat vasárnap délután Facebook-oldalán azt írta: a Nárciszra keresztelt viharban a legerősebb széllökéseket a Balatonnál regisztrálták: Siófokon 131, Balatonőszödön 126 kilométer/órát mértek. Szintén 126 kilométer/órás szélerősséget rögzítettek Kab-hegyen. A fővárosban Budapesten, a János-hegyen 122 kilométer/órás széllökést is mértek. Az ötödik a legerősebb […]

október 29, 2017 0
Sport7

Elhunyt Szőke Kató kétszeres olimpiai bajnok úszó

Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Szőke Kató úszó, aki az 1952-es helsinki olimpián 100 méter gyorson, valamint Novák Ilonával, Temes Jutkával és Novák Évával a 4×100-as gyorsváltó tagjaként is aranyérmet nyert. A korábbi versenyző pénteken hunyt el – tájékoztatta a szintén a finn fővárosban ötkarikás első úszó, Gyenge Valéria a Nemzeti Sportot. Szőke Kató 1935. augusztus […]

október 29, 2017 0
Rendőrségi hírek8

Folyamatos a rendőri jelenlét az áram nélkül maradt településeken

Folyamatos a rendőri jelenlét a vihar miatt áram nélkül maradt településeken – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap a honlapján. A police.hu-n olvasható közlemény szerint Bács-Kiskun megyében Kunszentmiklós több pontján áramszünet van. Csongrád megyében Ásotthalom, Bordány, Eperjes, Forráskút, Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Röszke, Ruzsa, Szatymaz, Szentes, Üllés és Zsombó településeken, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Szirmabesenyőn, Arlón, Járdánházán és Borsodnádasdon […]

október 29, 2017 0
Versenyszféra9

Mexikói Nagydíj – Hamilton negyedszer világbajnok, Verstappen nyert

Pályafutása negyedik világbajnoki címét nyerte meg Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjon, amelyen Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője győzött. A 20 éves Verstappennek ez volt az idei második, s pályafutása harmadik futamgyőzelme, Hamiltonnak pedig egy kilencedik hely is elegendő volt ahhoz, hogy megnyerje a 2017-es világbajnokságot, ezzel pedig […]

október 29, 2017 0
Vegyes hírek11

Halottak napja

Mécses és virágok egy síron a Hatvani temetőben Egerben a közelgő mindenszentek ünnepe és halottak napja előtt, 2017. október 28-án.

október 29, 2017 0
Színes hírek12

Töklámpás fesztivál Budapesten

Világító töklámpa a közelgő halloween ünnep alkalmából rendezett Töklámpás fesztiválon a budapesti Hősök terén 2017. október 28-án.

október 29, 2017 0

Közlekedési hírek

Házunk tája

Pihenőidőre ajánljuk

Sport hírek

Wáberer Esély Egészségbiztosítás